2010. szeptember 03. péntek, Hilda napja
Írjon nekünk: modernkepmesek@mtv.hu

József Attila, az útmutató

Fejtő Ferenc szombaton délelőtt dedikálja könyvét a Szent István Bazilika előtt

A József Attila emlékév alkalmából ismét megjelent Fejtő Ferenc monográfiája József Attila, az útmutató címmel, amelyet pénteken mutattak be Budapesten.

A költő barátjának és szerkesztőtársának monográfiája először 1947-ben jelent meg, és azóta a nagyközönség számára hozzáférhetetlen. A Párizsban élő, 96 éves Fejtő Ferenc, aki éveken át a Népszava párizsi tudósítója volt, József Attilával és Ignotus Pállal közösen indította a Szép Szó című irodalmi és politikai folyóiratot.

A könyvet a Népszava és a Papirusz Book könyvkiadó Valachi Anna irodalomtörténész, József Attila-kutató gondozásában jelentette meg.

Fejtő Ferenc a sajtótájékoztatón azt mondta: amikor legelőször hallotta József Attila egyik költeményét, az "valahogy szíven ütött, annyira más volt". Ez a vers a Tiszta szívvel volt.

A költővel folytatott beszélgetéseire Fejtő Ferenc úgy emlékezett: "sajnálom, hogy nem volt akkor olyan eszköz, amivel fel lehetett volna venni, miről beszélgettünk. Mindenféléről beszélgettünk, főleg a költészetről és a politikáról".

Fejtő Ferenc felidézte, hogy József Attila "szerette, hogyha megrendeltek nála verseket" Mint mondta, olyan gyorsan születtek meg ezek a versek, "mintha régen készen lettek volna".

A most megjelent kötet Valachi Anna egy korértékelő tanulmányát és egy Fejtő Ferenccel a közelmúltban készített interjúját is tartalmazza.

Az író szombaton 11 órától dedikálja könyvét az Ünnepi Könyvhéten a Szent István Bazilika előtt a Papirusz Book standján.

hirado.hu

Stáblista

  • M. Tóth Géza
    produkciós vezető
  • Kálloy Molnár Péter
    narrátor
  • Tóta W. Árpád
    szövegíró
  • dr. Tétényi Tamás
    szakértő
  • Schwajda Gergő
    szerkesztő
  • Bajkó Norbert
    televíziós gyártásvezető
  • ifj. Péchy György
    animációs gyártásvezető
  • Keresztes Zoltán
    főcímzene
  • Part Attila
    hang
  • Flóri Anna
    webes anyagok